
Egyes tanulmányok szerint vezetőnek születni kell, mások szerint viszont igenis megtanulhatóak, fejleszthetőek a vezetői képességek.
Mindenesetre érdemes figyelmet fordítani a vezetők képzésére, hiszen számos olyan tréning, képzés áll rendelkezésre, amelyek nagy hasznára lehetnek a vezetőknek. A Learning Innovation elsősorban felnőttképzéssel és humán fejlesztéssel foglalkozó szervezet, amely a hazai palettán kiemelkedő képzési kínálatot és színvonalat tud felmutatni. A szervezet által kínált IFKA minősített vezetői képzés célja, hogy olyan képességekkel és készségekkel vértezze fel a vezetőket, amelyek birtokában sikeresebbek lehetnek. A mai tudásalapú társadalomban pedig megkérdőjelezhetetlen a folyamatos tanulás és fejlődés szükségessége.
Az IFKA 2013 óta az Iparfejlesztési Közalapítvány jogutódja, amely szervezet a hazai gazdasági és innovációs közélet aktív résztvevőjeként különböző módon támogatja a magyar vállalkozások fejlődését.